Városi nap Lovasberényben

Május negyedikére a Lovasberényi Gyülekezet rendelte meg a missziós utánfutót.

Várakozással indultunk neki az útnak a szakadó esőben és a 9 fokban. Vajon eláll-e az eső? Elűzi-e  azokat, akik tervezik, hogy eljönnek? Ezekkel a gondolatokkal kezdődött a reggeli imaóra és kezdtük mi is a kitelepülés munkáit a kastélypark süllyedő gyepén. A gyülekező testvérek hittel, jókedvvel láttak hozzá az ételkóstolónak és a gyerekek kézműves foglalkozásának  helyet biztosító sátrak felállításához, az utánfutó mellett.

Az eső a nap folyamán kis megszakításokkal ugyan, de végig esett. Mindez az emberek érdeklődését és a testvéreink szorgalmát, odaadását nem törte meg.

A kedves ápolónő mosolyogva és fáradhatatlanul szolgálta a szűrésre betérőket egészen délutánig.

Dietetikusunk, az életmód-tanácsadás mellett érdekes és hasznos előadást tartott a testsúlyunkat befolyásoló tényezőkről. Nagyon jó oldalról fogta meg ezt a kényes témát, és fakasztott többször mosolyt, nevetést az arcokra. Úgy éreztem, hogy az utánfutóban és a sátrakban szorgoskodók a gyülekezet lelkészével együtt napfényt hoztak a park fái közé, és sok áldást és köszönő szavakat annak az ötven embernek az ajkára, akik a jobbik részt választották ezen a napon.

Gy.J.